Állatlexikon

Állatok minden mennyiségben.

(Hippopotamus L.), a nem kérődző pároscsülkü emlősök egyik neme, rövid úszóhártyától összekötött lábujjakkal, barázdáktól kisebb-nagyobb, pikkelyforma terekre osztott, igen vastag, gyér és rövidszőrü bőrrel, mindenik oldalon 2/2 metsző-, 1/1 szem- és 7/7 zápfogból álló fogsorral. Egyetlen faja a Nílusi viziló (H. amphibius L.). Feje négyszögletü, fölei és szemei kicsinyek, arcorra elül szélesedett, felső ajka vastag, szája széles, mély vágásu, nyaka rövid és vastag, törzse formátlanul duzzadt, esetlen, lábai igen rövidek, esetlenek, háta feketés-barna v. vörhenyes-barna, hasa világosabb; testhossza 4 m., vállmagassága 1,5 m., farkhossza 45 cm. Szemfogai néha 3 kg. néhezek és 60 cm. hosszuak is; súlya mindnestül 2500 kg. is lehet. Hazája Dél-Afrika Abissziniáig és Szenegambiáig s itt a nagyobb tavakat és folyókat lakja. A szárazra csak éjjel jön ki s ekkor tápláléka után lát, ami legfőkép fűből áll. A mezőgazdaságra igen kártékony. Igen békés természetü, de ha felingerlik, az embert is megtámadja. Húsát, de különösen nyelvét és szalonnáját igen ízletesnek mondják. Bőréből szíjakat hasítanak s ezekből ostort készítenek. Szemfogait elefántcsont gyanánt értékesítik s belőlük főleg műfogakat faragnak. Egy rokonának, a H. majornak Közép- és Dél-Európában kövült maradványai ismeretesek.

nilusi_vizilo_fej.jpeg

nilusi_vizilo_egesz.jpg


Törpe viziló

Megjelenése: Jóval kisebb, mint a nílusi víziló (Hippopotamus amphibius). Marmagassága 75 centiméter, súlya 250 kilogramm körül van. Csupasz, szőrtelen bőre sötétbarna, majdnem feketének tűnik, egy kis zöldes árnyalattal. Hasa jóval világosabb. Jellegzetes a magasra púpozott hát és a széles fej. Fülei igen kicsik.

Életmódja: A törpevíziló kevésbé vízhez kötött életmódú, mint óriási rokona, veszély esetén nem a vízbe, hanem a sűrű bozótba menekül, és közel ugyanannyi időt tölt szárazföldön, mint vízben. A trópusi esőerdők mocsaraiban, kisebb folyóiban él. Elsősorban késő délután és este aktív, a nap legnagyobb részét – késő délutánig – pihenéssel tölti. Főleg gyümölccsel, vízinövényekkel, fűvel és levéllel táplálkozik.

Magányosan él, a hím a nőstényeket csak a párzási időszakban keresi fel. A nőstények fogékonyságáról a hímek azok ürülékének illata alapján szereznek tudomást. A találkozást 2-3 napi udvarlás, majd párzás követi. A nőstény párzási készségét a hím érintésére hátán kiválasztódó habszerű anyag jelzi.

Szaporodás: A kb. 200 nap múlva megszülető utóda 5-6 kilogramm súlyú. Az anyja napközben elrejti kölykét a ragadozók és a tűző napfény elől. Bár azonnal lábra tud állni, a kis víziló nem képes nagy távolságokat megtenni. A kölyköt 6-8 hónapos korában választja le anyja, majd 4-5 évesen válik ivaréretté. Fogságban 42-55 éves korukig élnek.

torpe_vizilo.jpg




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Marci ' " őű ŐŰ

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678

almaspite.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

3. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

4. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

5. ANGOL-SZABÓ-ÉRDEN

► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden

angol-szabo-erden.hupont.hu

6. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

7. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

8. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

9. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

10. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

7. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

8. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

9. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

10. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

11. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

12. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

15. csajsziklapjahupont.hu

► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight

szabokriszta.hupont.hu

16. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

17. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

18. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

19. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

20. GYORS ÉS EGYSZERŰ RECEPTEK

► EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ RECEPTEK LÉPÉSRE KÉPEKKEL

gyorsreceptek.hupont.hu

21. újra szerkesztésnek indul...

► Kagylózdd!

ufomania.hupont.hu

22. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

23. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

24. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

25. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

26. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

27. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

28. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

29. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

31. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

32. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

33. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

34. KERMA FALVÉDŐK

► Ha fal, akkor falpanel! Ha falpanel, akkor KERMA! Modern falvédők a gyártótól!

falvedo.hupont.hu

35. -¤ Cabal Online ¤-

► Welcome to Cabal World

hunters.hupont.hu

36. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

37. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

38. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

39. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

40. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

41. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

42. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

43. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

44. BABAKUCKÓ

► Üdvözöllek kedves látogató!Itt babáknak és mamáknak való praktikus dolgokat találsz.Érdemes gyakran nézelődni,mert folyamatosan töltögetek minőségi termékeket,családbarát árakon.Köszönöm,hogy benéztél,kellemes böngészést.

babakucko-tokol.hupont.hu

45. www.u-z.@.hupont.hu

► Városom,Súlyemelés,Érdekességek,

u-z.hupont.hu

46. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

47. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

48. Csajos Világ

► Dream to reality - Transformation

amazing-life.hupont.hu

49. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

50. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

51. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

52. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!

► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!

starokmindenhol.hupont.hu

53. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

54. W.I.T.C.H.&AVATAR

► EZ az oldal a W.I.T.C.H. es Avatar Aang legendaja cimu sorozattal foglalkozik.

avatar.hupont.hu

55. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

56. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

57. Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

► Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.

hmvkezitortenet.hupont.hu

58. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

59. EZER RECEPT EGY HELYEN

► Naponta frissülő internetes – online - magazin, melyben szó esik ismert, és kevésbé ismert emberekről, tájakról, városokról, eseményekről, humorral, zenével, gasztronómiával fűszerezve. Mindezt megtalálod egy helyen, az Új Gastrovat Magazinban

ezerreceptegyhelyen.hupont.hu

60. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lillyesmiranevelde.hupont.hu

62. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

63. TENGERI KAJAKKAL A BALATONON

► EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !

balatonkajak.hupont.hu

64. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

65. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

66. Purhab szigetelés Csongrád megyében

► Zárt cellás purhab szigetelés garanciával. Födém szigetelés, fújt szigetelés.

purhabszigeteles.hupont.hu

67. Idézetek*(L)

► Remélem tetszeni fog az oldal:)*

kittiii.hupont.hu

68. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

69. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

70. Garai András NET Misszió

► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

garainyh.hupont.hu

71. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

72. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

73. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

74. JÓGA - mindenkinek :)

► ~ - ~ - ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ - ~ - ~ Előd Tünde ~ Veresegyház

babajoga.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

developer.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 16
Heti: 63
Havi: 288
Össz.: 123 628

Látogatottság növelés
Oldal: Viziló
Állatlexikon - © 2008 - 2026 - allat-lexikon.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »